A felejthetetlen Nat "King" Cole és a Duke Ellington bigbandjében háttérvokálozó Maria Cole lánya apjától örökölt "szívhangokkal", Ella Fitzgeraldtól tanult technikával találta meg a maga utánozhatatlan stílusát. Már ötévesen szerepelt Nat papa karácsonyi lemezén. Tizenegy évesen Ella Fitzgerald-dalokkal lépett a Los Angeles-i Greek Theatre színpadára. Az egyetemi évek alatt egy pop-rock együtteshez csatlakozott, majd egy chicagói night clubban indult be igazán a karrierje.
Az évek során volt r'n'b sztár és gospelénekes, diszkóhősnő és dzsessz-sztenderdek előadója olyan slágerlistás darabokkal, mint a This Will Be, az Our Love és a Miss You Like Crazy. Közben alkohol- és drogfüggőséggel kezelték, háromszor elvált. 1991 a nagy visszatérés éve: hat Grammy-díjat söpört be az Unforgettable... with Love című albumával. Tavalyelőtt elkészült a folytatás Still Unforgettable címmel. Európai turnéja július 26-án érinti Budapestet.
Natalie Cole: Közel húsz év telt el az Unforgettable... with Love óta. Sem az idő, sem az elvárások nem kötöttek. Már jó ideje mélyebbre akartam hatolni az amerikai dalörökségben. Elhatároztam, hogy ezúttal nem kimondottan az apám dalait dolgozom fel, hanem éppúgy felidézem Frank Sinatra, Lena Horne, Sammy Davis Jr. és Peggy Lee szerzeményeit és zenei világát. Nagyon fontos szempontnak tartom, hogy ezeknek a daloknak a szövege az életről, az élet sokarcú szépségéről szól. Olyan klasszikusok rögzültek a fejemben és a szívemben, mint a The Best Is Yet To Come vagy a Coffe Time. 'szintén remélem, hogy a magyar közönségnek is örömet szerzek ezekkel a csodálatos szerzeményekkel, amelyeknek az eredeti változata már a maga korában is igazi örökzöldnek számított.
Magyar Narancs: Hogyan esett a választása Horgas Eszter fuvolaművészre, aki a budapesti koncertjén közreműködik?
NC: Rendkívül tehetségesnek tartom őt, végigböngésztem a munkásságát, meghallgattam a felvételeit. Csak azt tudom mondani, hogy megdöbbentett a megszállottsága. Még nem találkoztunk személyesen, de kíváncsian várom a közös szereplést.
MN: A Still Unforgettable-nál maradva az újabb virtuális duettje Nat King Cole-lal játékosabb, vidámabb, mint amilyen a lírai Unforgettable volt.
NC: De hisz' éppen ez volt vele a célom. Kislány koromtól végigkísért a Walkin' My Baby Back Home, amit apám az ötvenes évek elején vett lemezre. Amikor a rengeteg dal közül erre a nagyon kedves darabra esett a választásunk a producertársaimmal, az volt a szándékunk, hogy az apa-lány kapcsolatról szóljon. Egy élő, eleven párbeszédről Nat és Natalie között, a legszemélyesebb vallomásként. A próbák során jöttem rá, hogy valójában a kedvenc dalomat fogom duettezni a papával. Kortalan, élénk, friss, üde, vicces, pont olyan, amilyenre vágytam.
MN: Szavaiból, gesztusaiból az derül ki, hogy a legszorosabb kötelék az édesapjához fűzte.
NC: Anyámról sem feledkezhetem meg. Emlékszem például arra, hogy mennyire élvezték egymást nagyobb társaságban és családi körben egyaránt. Azt hiszem, a legfőbb ok, ami miatt apám feleségül vette anyámat, az őszintesége volt. Apám sokkal csendesebb, befelé fordulóbb, szerényebb volt. Soha senkivel nem kiabált, nem emelte fel a hangját, semmin nem dühöngött igazán. Anyám volt a méregzsák, ő ösztönözte, bátorította apámat, hogy álljon ki az igazáért, mert tehetséges, mert ő a legjobb.
MN: Ön viszonylag későn, a húszas éveiben szánta el magát arra, hogy az éneklést válassza hivatásul. Közben lediplomázott pszichológiából.
| ||
NC: Gyerekpszichológus lettem, mert mindig is szerettem a gyerekeket. Nagyon érzékeny kislány voltam, éppen ezért azt gondoltam, hogy a saját személyiségemnél fogva megértem a gyerekek lelki problémáit. És ha már így volt, akkor miért is ne lehetne ez a hivatásom? Végül nem mentem szakmai gyakorlatra, mert a diploma megszerzésével egy időben beindult a zenei pályafutásom.
MN: Egy olyan legendával a háta mögött, mint az édesapja, nem lehetett könnyű megtalálnia a helyét.
NC: Ez valóban elkerülhetetlenül igaz, ha valaki, mint én is, azon a területen akar érvényesülni, ahol a szülei tevékenykednek. Ráadásul, ha az apád híres, óhatatlanul összehasonlítanak vele, nagyobb az elvárás, komoly reményeket fűznek hozzád. Valószínűleg bizonyos dolgokat elnyomsz vagy elhallgatsz magadról, mert félsz, vagy nem mersz velük szembesülni, nehogy csalódást okozz miattuk. Beléd szorul a kiáltás, a szomorúság, a szükség, a figyelemfelkeltés, magadba rejted a titkaidat, visszafogod magad, mert talán nincs olyan mértékben melletted az anyád vagy az apád, mint amennyire szeretnéd. Ezért mások felé kacsintgatsz szeretetért, megbecsülésért.
Amikor valaki tizenévesen veszíti el a szülőjét, akkor meghal benne egy rész, zárkózott lesz. Ez a lelkiállapot hívta elő bennem a zenei párbeszédet az apámmal. Mindaz, amit kislányként nem mondhattam el neki, amit el szerettem volna mondani neki, benne van az Unforgettable... című albumban. Ami engem illet, úgy fogom fel az egészet, hogy apám a címadó dalban nekem énekel, csak nekem.
MN: Két évvel ezelőtt hepatitis C-vírusfertőzést állapítottak meg önnél, és amennyire tudom, azóta is folyamatos kezelésekre szorul.
NC: Életem legnagyobb próbatétele volt a májbetegség elleni küzdelem. Soha nem mentem keresztül hasonló megpróbáltatáson, még soha nem ért ekkora fizikai csapás. Ám ami a legfontosabb, a hangom ennek ellenére megmaradt! Valóságos csoda ez, hiszen a kezelések nincsenek tekintettel a hangszalagokra. Szeretem azt, amiért ennyire meg kell harcolni. Nem erőtlenedtem el.
A show-nak folyatódnia kell, ez az életfilozófia segített nekem abban, hogy megbirkózzam a betegséggel.
